Feltehetőleg ötezer évvel ezelőtt, csónakon érkezhetett Ázsiából Ausztráliába az a vemhes nőstény kutya, amelyből a dingók „elvadultak” - erre az eredményre jutott a stockholmi Royal Institute of Technology és a sydney-i University of New South Wales kutatóinak vizsgálata, amelyről a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklap legfrissebb számában számoltak be.

A dingó kinézetre hasonlít a házikutyára, leginkább talán egy közepes méretű juhászkutyára. Vannak azonban nyilvánvaló élettani és viselkedésbeli különbségek is köztük. A dingó például évente csupán egyszer ellik, szemben a kutyákkal, amelyek akár többször is, valamint az ebekkel ellentétben inkább vonyít, mint ugat. Így nem csoda, hogy régi vita tárgya, vajon a dingók a farkasoktól, vagy a házikutyáktól származnak-e.

A mostani vizsgálat során dingók, farkasok és kutyák mitokondriális DNS-ének (mtDNS) változásait vizsgálták. A mitokondrium a sejtek egyik alkotóeleme, a sejtek légzésében és anyagcseréjében résztvevő sejtszervecske. A mtDNS jobban megőrződik, mint a sejtmag genetikai információja, és kevésbé van kitéve mutációknak. Ezért fordulnak hozzá előszeretettel az eredetkutatások és a rokonsági viszonyok meghatározásában.

A kutatók 211 ausztrál dingó, a világ minden részéről 676 kutya, 38 farkas, valamint 19, a polinéz szigetvilágban az európaiak felbukkanása előtti időkből származó kutya csontjából származó mitokondriális DNS-mintát tanulmányoztak át.

Az eredmények szerint a dingók nem a farkasoktól származnak. Legszorosabb rokonságban a Thaiföld és Kína déli részén kitenyésztett kutyafajtákkal állnak. A kutatók szerint a dingók úgy néznek ki, mint az ötezer évvel ezelőtti Délkelet-Ázsiában élő házikutyák.

A mitokondriális DNS vizsgálata azt is megmutatta, hogy a dingók vagy egy közös őstől származnak, vagy néhány, egymással nagyon szoros rokonságban álló kutyától.

A kutatás eredménye egyébként összevág az eddig feltárt dingókövületekkel is. A legidősebb eddig talált kövületek 3000–3600 évesek, ám a kormeghatározás bizonytalan, nem kizárt, hogy akár 5000 évesek is lehetnek.

A dingóknak az élelemszerzés során az erszényesfarkasokkal, - a helyiek szóhasználata szerint, a tasmániai tigrissel -, kellett megküzdeniük. A harcban a dingók diadalmaskodtak: az évezredek során Ausztráliában fokozatosan eltűnt az erszényesfarkas, csak egy kis populáció maradt fenn a kontinenstől délre fekvő apró szigeten, Tasmániában, ahová a dingók nem jutottak el. Az utolsó erszényesfarkas 1936-ban fogságban pusztult el. A feltételezések szerint a dingóknak az erszényes farkasokkal vívott harcban előnyükre vált a múltbéli háziasítás, valamint hogy sokkal inkább társas természetű állatok voltak, mint ellenfeleik.